Lovaggá ütés Szatmárnémetiben

A Szent György lovagrend a világ legelső, nem egyházi alapítású lovagrendje, amelyet 1326-ban Károly Róbert magyar király hívott életre Visegrádon. Bár a lovagrend törvényes fennállása soha nem szűnt meg, 1990-ben lovag báró vitéz Körös Cseke László a modern kor követelményeinek megfelelően, de a régi hagyományok szellemében felújította alkotmányát. Jelmondata ugyanakkor nem változott: "In Veritate Iustus Sum Huic Fraternali Societati", azaz "Valósággal igaz vagyok e testvéri közösség iránt". A lovagrend újjáéledésének atyja viszont már nem élhette meg a történelmi szatmárnémeti felavatást, mivel néhány nappal korábban, július 15.-én eltávozott az élők sorából.

Szatmár megyéből mostanáig négyen, Erdei D. István, Gönczy Gábor, Tóth Géza Ivor és Schmitt Mária volt tagja a lovagrendnek, szombaton pedig Boga Ferenc tanár, a Református Gimnázium aligazgatója, egyben a Dsida Jenő Cserkészcsapat vezetője valamint Varga Péter, a Római Katolikus Székesegyház kórusának karnagya is csatlakozhatott közéjük, ami egyben azt is jelenti, hogy megalakulhat a szatmári priorátus.

A Szatmárnémeti Római Katolikus Székesegyházban megtartott ökumenikus istentisztelet után Makkai Gergely marosvásárhelyi nagyprior előbb megemlékezett lovag báró vitéz Körös Cseke Lászlóról, a lovagrend napokban elhunyt kancellárjáról, majd a tíz várományosnak elmondta: hogy nehéz feladatot vállalnak:" A lovagoknak úgy kell egymásra nézniük, mint testvéreknek. Együtt kell küzdenünk egy szebb, jobb, igazabb jövőért. Feladatunk, hogy hitben, magyarságban, hagyományőrzésben, egymásra való odafigyelésben példát mutassunk", mondta, kiemelve a rászorulóknak, a betegeknek, a nincsteleneknek való segítségnyújtás fontosságát.

„Isten hozott mindenkit Szatmárnémetiben", vette át a szót Erdei D. István lovag, „civilben" Szatmár megyei parlamenti képviselő, aki néhány szóban bemutatta városunk történelmét. Elmondta, hogy a két városrész 1415-ben egyesült, majd bemutatta az 1910-es és a 2002-es népszámlálás etnikai arányait is: amíg 1910-ben 34 892 lakosából 33 094 volt magyar, 986 volt román és 629 volt német, addig kilencven évvel később 115.142 lakosából 66.638 volt román, 45.287 volt magyar és 1.597 volt német. „Ennyien vagyunk", zárta beszédét Erdei, kiemelve, hogy a magyar kultúra olyan személyiségeket köszönhet Szatmárnak, mint Kölcsey Ferenc, Ady Endre, Dsida Jenő, Páskándi Géza vagy Szilágyi Domokos. „És akkor még nem említettem a derék, dolgos szatmári polgárokat", mondta.

Lovag Cseke László, a Szent György lovagrend kormányzója, mielőtt felavatta a tíz várományost, felhívta a figyelmüket, hogy ezt követően még a korábbiaknál is jobban meg kell nyitniuk szívüket és szeretetüket. „Nem a szavak, hanem a tettek számítanak", mondta, kiemelve, hogy hatványozottan figyelni kell a fiatalokra, oktatásukra, nevelésükre, szellemi felépítésükre. Örömét fejezte ki, hogy ismét itt lehet Erdélyben, ahol „segítőkész, melegszívű emberekre talált mindig" és kijelentette: „mindig is egyek leszünk magyarok az anyaországban, Erdélyben, Felvidéken, Délvidéken, Kárpátalján, a Vajdaságban és az Őrségben!"

A szertartás záró aktusaként az Erdély minden részéről érkező tíz várományos, köztük Varga Péter és Boga Ferenc, esküvel erősítette meg hitét a lovagrend alkotmánya iránt, majd Cseke László egy karddal előbb a bal, majd a jobb vállukat érintve lovaggá ütötte őket, az erről szóló okleveleket pedig Erdei adta át őket.

Végezetül pedig a Romai Katolikus Egyház kórusának kíséretében felhangzott a magyar nemzet himnusza, majd a székely himnusz.